Menü Bezárás

A 10.d osztály a Margit-szigeten járt tanulmányi kiránduláson.
Holt Emma számol be a napról: szombat reggel a Margit-sziget bejáratánál találkozott az osztály. Mindenkit megvártunk, majd Király Csaba és Csapó Csaba tanár urakkal elindultunk befelé.

Először a Hajós Alfréd nemzeti sportuszoda előtt Hajós Alfrédról, az újkori olimpiák történetéről és a Vivicittáról hallgattunk prezentációkat, majd Csapó tanár úr megosztott velünk néhány gondolatot az utóbbival kapcsolatban, mivel már ő maga is lefutotta a Vivicitta 10 km-es klasszikus távját.

 

Tovább folytattuk utunkat, megnéztük a nagy szökőkutat, majd a napozó ágyaknál végig mentünk a fák alatt, s közben hulltak ránk a szebbnél szebb színekben pompázó levelek. Hallgattunk kiselőadást a sziget élővilágáról, és megálltunk pár osztályképet készíteni. Nem sokkal a képek elkészülte után meghallgattunk két verset Gál Enikő és Ben Hasan Ádám tolmácsolásában, miközben láttunk az egyik fán két mókust, egy világost, valamint egy sötétbarnát.

Miközben Csapó tanár úr mesélt nekünk a szigetről, megérkeztünk Jókai szobrához ahol ismét hallgattunk egy kisebb beszámolót. Arany szobra következett, ahol Péter Fanni és Sotonyi Lili elmesélték az életét, híresebb műveit és életének fontosabb eseményeit, s nem utolsó sorban a szigethez fűződő viszonyát, valamint az itt költött verseiről is szó volt, majd elszavaltak egy versrészletet A tölgyek alatt című művéből.

 

Sokat sétáltunk a csodálatos napfényben és a gyönyörű őszi tájban, s eközben megemlékeztünk a nagy magyar írókról, költőkről, zeneszerzőkről, színésznőkről, amikor elhaladtunk a szobraik mellett. A Domonkos rendi kolostorromok bejáratánál megálltunk Szent Margit sírja mellett. Itt rengeteg érdekességet tudtunk meg IV. Béla uralkodásáról és a Tatárjárásról, valamint Szent Margitról és a róla elnevezett szigetről, majd ezt követően megálltunk egy picit pihenni a kolostor romkertjében.

 

Csapó tanár úr vicces képeket is készített rólunk, majd ezután lezárta a hivatalos programot, megdicsérte a résztvevők felkészültségét és prezentációit, majd mindenki hazament. Összességében elmondható, hogy remek délelőttöt töltöttünk a Margit-szigeten együtt, s remélem, mindenki kellemes emlékekkel távozott.